Vetőmag-forgalmazás 2023.07.01. – 2024.06.30.

VIII. évfolyam 1. szám

Leírás

Magyarország vetőmag-szaporító területe 2023-ban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatai szerint az összes szemlélt terület alapján 120,5 ezer hektárt ért el (zöldség- és virágmagok kivételével), az előző év azonos időszakához mérten 10,5 százalékkal lett több, amely nagyságrendileg a 2021. évi adattal egyezik meg. Ez a terület a hazai szántóterület 2,9 százalékát tette ki. A vetőmag-szaporító terület nagyságát alapul véve Magyarország az európai rangsorban – hasonlóan a korábbi évekhez – az előkelő nyolcadik helyet foglalta el 2023-ban is. A tárgyidőszakban összesen 414 ezer tonna vetőmag került fémzárolásra, amely 27 százalékos növekedést mutatott az előző évhez képest. Az előállí-tott mennyiség nagyobb mértékben emelkedett, mint a szaporítóterület nagysága. Az ASIR rendszerben rögzített adatokból számított egységáraknál 2023-ban az őszi gabonafélék ese-tében a rozs képviselte a legnagyobb értéket. Ezt követte a tönkölybúza, a durumbúza, az őszi búza és az őszi árpa, míg a sor végén a tritikálé végzett. A tavaszi kalászosok között a következő sorrend alakult ki: első helyen a zab, a másodikon a tavaszi búza állt, és a tavaszi árpa lett az utolsó.

According to the National Food Chain Safety Office (Nébih), the total area under seed production in Hungary in 2023 reached 120,5 thousand hectares (excluding vegetable and flower seeds), up 10.5 per cent compared to the same period of the previous year, which is approximately the same as in 2021. This area accounted for 2.9 per cent of the total area under arable crops in the country. As in previous years, Hungary was ranked eighth in Europe in terms of the area under seed production in 2023. In the period under review, a total of 414 thousand tonnes of seeds were stored, an increase of 27 per cent compared to the previous year. The increase in the quantity produced was higher than the increase in the area planted. For unit prices calculated from data recorded in the ASIR system, rye represented the highest value for winter cereals in 2023. This was followed by spelt, durum wheat, winter wheat and winter barley, with triti-cale at the bottom of the list. Spring cereals were ranked in the following order: oats first, spring wheat second and spring barley last.

További információk

Szerzők

Év

2024

Szakterület

Q10 – Általános

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar