A fontosabb termékpályák piaci folyamatai 2018

Leírás

A kiadvány a fontosabb termékpályák 2018. évi piaci folyamatait mutatja be, elsősorban az ártrendeken keresztül. Az összeállítás a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet Piaci Árinformációs Rendszerének adataira, valamint a különböző magyarországi és nemzetközi forrásokból származó árinformációkra és adatokra támaszkodik. Az étkezési búza termelői ára 14 százalékkal 50,7 ezer forint/tonnára, a takarmánybúzáé 12 százalékkal 47,4 ezer forint/tonnára, a takarmánykukoricáé 7 százalékkal 46,5 ezer forint/tonnára emelkedett 2018-ban az előző évihez képest. A napraforgómag a 2017. évinél 7 százalékkal volt olcsóbb (92,1 ezer forint/tonna), a repcemag termelői ára 4 százalékkal 107,7 ezer forint/tonnára csökkent 2018-ban az előző évihez képest. Magyarországon 942 ezer tonna cukorrépát szedtek fel 2018-ban, ami 20 százalékos csökkenést jelent a 2017. évihez képest. A magyarországi sertésárak az előző évekhez hasonlóan 2018-ban is követték az uniós árak tendenciáját. A vágósertés termelői ára 451 forint/kilogramm hasított meleg súly volt, 10 százalékkal múlva alul az egy évvel korábbi átlagárat. A vágócsirke élősúlyos termelői ára 2,5 százalékkal 253 forint/kilogrammra emelkedett 2018-ban az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A vágómarha termelői ára 2,2 százalékkal, a vágóbárányé 8 százalékkal, a nyerstejé 1 százalékkal emelkedett 2018-ban a 2017. évi átlagárhoz képest. A zöldségfélék termelése csökkent, termelői ára 54 százalékkal emelkedett. A gyümölcsök termelése nőtt, termelői ára 4 százalékkal csökkent. A földrajzi jelzés nélküli (FN) borok és az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel (OFJ) ellátott borok feldolgozói értékesítési ára 11 százalékkal volt alacsonyabb 2018-ban, mint egy évvel korábban.

További információk

Szerzők

, , , , , , , ,

Év

2019

Szakterület

Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

2063-5397

Nyelv

magyar