A fontosabb termékpályák piaci folyamatai 2017

Leírás

A kiadvány a fontosabb termékpályák 2017. évi piaci folyamatait mutatja be, elsősorban az ártrendeken keresztül. Az összeállítás az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének adataira, valamint a különböző magyarországi és nemzetközi forrásokból származó árinformációkra és adatokra támaszkodik. Az étkezési búza termelői ára 8 százalékkal 44,5 ezer forint/tonnára, a takarmánybúzáé 10 százalékkal 42,5 ezer forint/tonnára, a takarmánykukoricáé 5 százalékkal 43,4 ezer forint/tonnára emelkedett 2017-ben az előző évihez képest. A napraforgómag a 2016. évinél 5 százalékkal volt olcsóbb (99,3 ezer forint/tonna), míg a repcemag termelői ára 2,4 százalékkal 112,0 ezer forint/tonnára emelkedett 2017-ben az előző évihez képest. Magyarországon 1143 ezer tonna cukorrépát szedtek fel 2017-ben, ami 2 százalékos növekedést jelent a 2016. évihez képest. A magyarországi sertésárak az előző évekhez hasonlóan 2017-ben is követték az uniós árak tendenciáját. A vágósertés termelői ára 502 forint/kilogramm hasított meleg súly volt, 10,8 százalékkal múlva felül az egy évvel korábbi átlagárat. A vágócsirke élősúlyos termelői ára 1,1 százalékkal 246 forint/kilogrammra csökkent 2017-ben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A vágómarha termelői ára 9,5 százalékkal, a vágóbárányé 1,5 százalékkal, a nyerstejé 27 százalékkal emelkedett 2017-ben a 2016. évi átlagárhoz képest. A zöldségfélék és a gyümölcsök termelése egyaránt nőtt, termelői áruk 4, illetve 11 százalékkal emelkedett 2017-ben. A földrajzi jelzés nélküli (FN) borok és az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel (OFJ) ellátott borok feldolgozói értékesítési ára 5 százalékkal volt magasabb 2017-ben, mint egy évvel korábban.

További információk

Szerzők

, , , , , , , , ,

Év

2018

Szakterület

Q02 – Árupiacok, Q11 – Aggregált kínálat és kereslet elemzés – Árak

ISSN

2063-5397

Nyelv

magyar