A BIKE projekt célja az, hogy a földhasználat közvetett változása (ILUC) szempontjából alacsony kockázatú biomassza, bioüzemanyagok és folyékony bio-energiahordozók értékláncainak európai piaci potenciáljával kapcsolatos tudományos tényekkel támogassa a megújuló forrásból előállított energia felhasználásának előmozdításáról szóló (EU) 2018/2001 irányelv (RED II irányelv) végrehajtását. A projekt résztvevői teljes körű fenntarthatósági értékelést és tanúsítási modult fejlesztenek ki az alacsony ILUC-kockázatú értékláncok számára, valamint iránymutatást és ajánlásokat dolgoznak ki az ilyen értékláncok nagyobb léptékű megvalósítására.
Az AKI a BIKE projektben a RED II irányelvben meghatározott feltételeknek megfelelő biomassza-ellátás lehetőségeinek kiértékeléséhez, valamint az ISCC alacsony ILUC-kockázatú alapanyagokból előállított bioüzemanyagok tanúsításához szükséges kiegészítésének fejlesztéséhez és bevezetéséhez járul hozzá. Emellett részt vesz a már létező infrastruktúra és működő bioüzemanyag-gyártó üzemek felmérésében, valamint az alacsony ILUC-kockázatú nyersanyagokból fejlett üzemanyagokat előállító kiemelt és kísérleti (FoaK) üzemek nagyobb léptékű alkalmazhatóságának kutatásában. A jogszabályi, intézményi és szakpolitikai keretek kiértékelésével az AKI segítséget nyújt az alacsony ILUC-kockázatú biomassza, bioüzemanyagok és folyékony bio-energiahordozók piaci elterjedésének gyorsítására irányuló szakpolitikai ajánlások megfogalmazásához.
Cím
A fenntartható európai biomassza-alapú gazdaság előmozdítása a közvetett földhasználat-változás szempontjából alacsony kockázatot jelentő bioüzemanyag-termelés segítségével
Rövidítés
BIKE
Projekt azonosító
Grant Agreement (GA) N°952872
Tartam
2020. szeptember 1. – 2023. augusztus 31.