Leírás
A kétpilléres mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer 2013-as évéről a következő megállapításokat tehetjük: 1. A mezőgazdasági a kockázatkezelési rendszerben 2012-ben elindult kedvező folyamatok tovább erősödtek: nőtt mind az I., mind a II. pillérben részt vevő termelők száma (utóbbinál igen erőteljesen). Az I. pillér esetében a szántóföldi növények és az ültetvények esetében közel teljes a lefedettség, míg a zöldségfélék esetében ennél jóval kisebb. A II. pillér esetében a fontosabb ültetvények és szántóföldi növények, valamint néhány zöldségféle esetében a lefedettség elérte a 15 százalékot, míg a bogyós gyümölcsök és a zöldségek esetében néhány kivételtől eltekintve 5 százalék körüli. A II. pillérben főként a „B” típusú biztosítások díjtömege növekedett, ezt az „A” és a „C” típusú biztosításoké követi. 2. A káresemények szempontjából rendkívül kedvező volt az időjárás 2013-ban, ennek megfelelően a termelők viszonylag kevés kárenyhítő juttatást és biztosítói kártérítést kaptak. Az I. pillérből főként aszály, tavaszi fagy, jégeső és belvíz okozta károk kerültek térítésre, a II. pillérben az uralkodó jégkár-kifizetések mellett minimális aszály- és árvízkár térítésére került sor. Az I. pillérben továbbra is a kukorica és az alma a legnagyobb kárenyhítést igénylő növény, a II. pillérben a kukorica, a repce, a búza, az alma és a napraforgó a legnagyobb kártérítésben részesülő növények. 3. A kárhányadok az I. pillér esetében érdemben csökkentek. Továbbra is az ültetvény- és zöldségkárenyhítés kárhányadai a legmagasabbak, ezeknek kb. tizedét teszi ki a szántóföldi növényeké, ahol a kukorica mellett a minimális területen termelt növények mutatták díjarányosan a legnagyobb károsodást. Méret szerinti bontásban egyértelműen a kisebb gazdaságok a kárenyhítés haszonélvezői, bár nem olyan mértékben, mint 2012-ben. A II. pillér esetében az átlagos kárhányad nem változott – ez elsősorban a kiegészítő biztosításoknak köszönhető, amelyek az 5 és 30 százalék közötti károkra is fizetnek térítést – 2013-ban elsősorban ilyen kisebb volumenű károk voltak jellemzőek. Továbbra is az „A” típusú biztosítás kárhányada a legmagasabb. Méretkategória szerint a díjtámogatott biztosítások esetén azonos a tendencia az I. pillérrel, míg a kiegészítő biztosítást is beleszámítva az 5–20 hektár közti gazdaságok kárhányada a legnagyobb – ez elsősorban a legkisebb üzemekben kevéssé elterjedt kiegészítő biztosításoknak köszönhető. A fenti megállapításokból az alábbi következtetések vonhatóak le: 4. Az I. pillér egyértelműen azt a tendenciát mutatja, hogy a kárenyhítő juttatásban a kisebb, zöldség-gyümölcstermelő, kedvezőtlenebb természeti adottságú területeken gazdálkodó üzemek részesülnek. A rendszer alapvetően a termelői szolidaritáson nyugszik, mivel a kockázatos és a kevésbé kockázatos területeken, az időjárási kockázatokra érzékenyebb és kevésbé érzékeny növényeket termesztő gazdaságok azonos hozzájárulást fizetnek. Egyes ültetvényekhez vagy zöldségfélékhez képest a szántóföldi növénytermesztés lényegesen nagyobb arányban járul hozzá a befizetésekhez, mint amilyen arányban részesül a kifizetésekből 5. A II. pillérben a díjtámogatott biztosítások kötése 2012–2013-ban a biztosítóknak jó üzlet volt, mivel folyamatosan növelték díjbevételeiket és a kárkifizetések alacsony szinten maradtak. Ennek oka az időjárási károsodás mértékének 2010 előtti szinthez képesti visszaesésében és az ehhez képest viszonylag magas díjakban, összességében pedig az alacsonyabb kárhányadokban keresendő. A „B” és „C” típusú biztosítások esetében külön kiemelendő az ültetvényekre és zöldségfélékre vonatkozó biztosítások köre, amelyeknek ugyan 2013-ban ugyanolyan volt a kárhányada, mint a szántóföldi növényeknek, de érdemi veszélyközösség-bővülés történt, és olyan termelők kötöttek biztosítást, akik korábban nem éltek ezzel a kockázatkezelési lehetőséggel. Ezzel szemben a szántóföldi növénytermesztésnél egyértelműen az eddig nem díjtámogatott biztosítások díjtámogatott termékre való cseréje történt meg, így összességében nem változott a kockázati lefedettség. 6. Az alacsony kárhányadok pozitív hatásaként nőttek a tartalékok mind a Kárenyhítési Alapban, mind a biztosítók tartalékalapjaiban, amelyek egy kedvezőtlen év esetén a termelők rendelkezésére bocsáthatók. A megállapítások és következtetések alapján az alábbi javaslatokat tesszük meg: 7. Az I. pillér szolidaritási elve továbbra is felvállalható a kisebb gazdaságok magasabb munkaintenzitása és magasabb bruttó termelési érték előállítása okán, azonban kérdéseket vet fel, amint e kisebb gazdaságok jövedelmi helyzete lényegesen meghaladja a nagyobb üzemekét. Ez a helyzet a 2014–2020-as időszakban előfordulhat a támogatási rendszer megváltozása nyomán. Ennek ellenére nem feltétlenül javasolt változtatni a rendszeren, mivel a 2014/2015-ös kárenyhítési évben elinduló „Komplex Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszer” nevű elektronikus rendszer a termelők saját hozamainak rögzítésével, ezen hozamokat referenciahozamként használva egyfajta bonus-malus rendszerhez hasonló működést eredményezhet. A rendszer automatikusan kedvezőbb helyzetbe hozza a megyei átlagnál magasabb hozamokat elérő termelőket, és a reális, kisebb referenciahozamok miatt csökkenteni fogja az extenzív gazdálkodást folytató, jellemzően kistermelők részére történő kifizetéseket. 8. A II. pillérben várhatóan 2014-re, de főként 2015-re teljes egészében felhasználásra kerül a biztosítási díjtámogatásra szánt mintegy 3 milliárd forint, ezáltal először a „C” típusú biztosítások támogatási intenzitása csökken 65-ről 30 százalékra, majd a „B” típusú biztosításoké 65-ről 40 százalékra, végül az „A” típusú biztosításoké 65-ről 55 százalékra, ezt követően minden biztosításé arányosan csökken. Előfordulhat tehát, hogy a díjtámogatott biztosítások további terjedése a biztosítók között árversenyt eredményez, (mivel csökken a díjtámogatás mértéke, így a biztosítók vélhetően csökkenteni fogják áraikat a termelőkért folytatott verseny nyomán, biztosítva, hogy a termelők végső tehernövekedése ne valósuljon meg). Ez a folyamat problémamentes lehet a szántóföldi növények „B” és „C” típusú biztosításai esetében, viszont gondokat vethet fel a nagy értékű zöldség- és gyümölcsbiztosítások esetében, ahol a biztosítók a nagy kockázatra való tekintettel nem biztos, hogy érdemben csökkenteni tudják az árakat, és kérdéses, hogy a csökkenő díjtámogatás hatására nem fogják-e lemondani a termelők e biztosításokat. 9. Ennek megfelelően javasoljuk, hogy az „A” típusú biztosításokat nyissák meg az összes növény előtt – ez a biztosítás olyan sok kockázatot tartalmaz, hogy minden évben komoly fedezetet nyújt a termelőknek, és komoly kárkifizetéseket generál. E biztosítás esetében inkább a biztosítók vonakodnak más növények biztosításába belevágni, mivel ez kockázatos lehet – nem érdemes tehát ezen a területen adminisztratív korlátokat állítani. 10. A továbbiakban javasoljuk, hogy a kockázatkezelési rendszer alapkoncepciójának megfelelően a „B” típusú biztosításokat csak a zöldségekre és a gyümölcsökre lehessen megkötni, és kerüljenek ki ezen körből a szántóföldi növények. 11. Így összességében a szántóföldi növényekre vagy „A” típusú vagy „C” típusú biztosítást lehetne kötni. Mivel az „A” csomag díja viszonylag magas, ezért megérdemli a magasabb díjtámogatási intenzitást a termelők biztosításkötésre való ösztönzése érdekében. A „C” típusú biztosítás olcsóbb, ezért alacsonyabb díjtámogatás mellett is megkötnék a termelők. Ha a „B” típusú biztosításban is bent maradnak ezen növények, akkor a díjtámogatott biztosítások növekedése miatt a „B” típusú díjtámogatása is 40 százalékra eshet – ez a szántóföldi növények esetében még mindig túl sok, az ültetvények és a zöldségek számára viszont már túl kevés lehet – és ez utóbbiaknál elkezdődhet a veszélyközösség csökkenése.
