Mezőgazdasági inputok havi forgalma, 2022. IV–VI. hónap

IX. évfolyam • 3. szám

Leírás

A műtrágya-értékesítés 2022 IV–VI. hónapjaiban az egy évvel korábbi azonos időszakban forgalmazott volumenhez képest 44 százalékkal csökkent. A legnagyobb visszaesés az ammónium-nitrát és a kálium-klorid esetében történt. A legnagyobb kereslet volumenben a mészammon-salétrom (MAS) és a Nitrosol, DAM iránt volt a tárgyidőszakban, de ennél a két műtrágyánál is 33, illetve 54 százalékos visszaesés volt tapasztalható. A második negyedéves értékesítés 89 százalékát ez a két termék adta. Az értékesítési árak a megfigyelt időszakban 2,2-3,8-szeresére emelkedtek 2021 második negyedévéhez mérten. A növényvédő szerek esetében a 2022. IV–VI. havi adatok alapján megállapítható, hogy a megfigyelt termékekből 20 százalékkal kevesebbet vásároltak a gazdák, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. Force 1,5 G-ből, Laudisból és Gardoprim Plus Goldból adták el a legtöbbet 2022 második negyedévében, ennek a három terméknek az eladása tette ki az összes értékesítés 52 százalékát. A vizsgált termékek értékesítési átlagára nőtt a tárgyidőszakban az előző év második negyedévéhez képest, az Agrokén kivételével. A Fozát 480 ára 3,2-szeresére, míg a Roundup Megáé 2,6-szeresére emelkedett. A legkisebb árnövekedés a Caramba Turbo esetében történt. Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 62,2 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket 2022. I. negyedévben. Ez a forgalom 50 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi eladásokat annak ellenére is, hogy néhány területen visszaesett a kereslet. A gazdálkodók 20,3 milliárd forintot fordítottak alkatrészekre, ami 38 százalékos növekedés a bázisidőszakhoz képest.

Fertiliser sales in months IV-VI of 2022 were down 44 per cent compared to the same period a year earlier. The biggest decreases were for ammonium nitrate and potassium chloride. The biggest demand in volume terms was for calcium ammonium nitrate (CAN) and Nitrosol, DAM in the period under review, but these two fertilisers also saw a 33 and 54 per cent drop respectively. These two products accounted for 89 per cent of second quarter sales. Sales prices increased by a factor of 2.2 to 3.8 over the period observed compared to the second quarter of 2021. In the case of pesticides, the data for months IV-VI 2022 show that farmers purchased 20 per cent less of the products monitored than in the same period a year earlier. Force 1.5 G, Laudis and Gardoprim Plus Gold were the top-selling products in the second quarter of 2022, accounting for 52 per cent of total sales. The average selling price of the products under review increased in the period under review compared to the second quarter of the previous year, with the exception of Agrosulphur. The price of Fozate 480 has increased 3.2 times, while Roundup Mega has increased 2.6 times. The smallest price increase was for Caramba Turbo. Individual farms and social enterprises purchased new agricultural machinery and equipment worth HUF 62.2 billion in the first quarter of 2022. This was 50 per cent more than a year earlier, despite a drop in demand in some areas. Farmers spent HUF 20.3 billion on spare parts, a 38 per cent increase compared to the base period.

További információk

Szerzők

Év

2022

Szakterület

Q12 – Mezőgazdasági üzemek, mezőgazdasági háztartások és mezőgazdasági input piacok mikro-szintű elemzése

ISSN

1418-2130

Nyelv

magyar