Leírás
A 7-8. héten a Budapesti Nagybani Piacon a belföldi vöröshagyma termelői ára a kedvezőbb termésmennyiség miatt 50 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A lilahagymánál szintén elmaradnak a 2012. évi árak, de kisebb mértékben. A sütőtök ára jelentősen emelkedett, ami a készletek közelgő kimerülését jelzi. A hazai kínálat mellett egyre bőségesebb az import alma és a körte mennyisége, és fajtaválasztéka. Az EU öt legnagyobb burgonyatermelő tagállamában a burgonya termése 2,7 millió tonnával 26,6 millió tonnára nőtt 2011-ben. Magyarországon 21 ezer hektárról 15 százalékkal több (564 ezer tonna) burgonyát takarítottak be 2011-ben mint egy esztendővel korábban. A bőséges kínálat miatt az idei év első nyolc hetében a belföldi burgonyát 62 százalékkal kínálták alacsonyabb áron, mint 2011 hasonló időszakában. Az Európai Bizottság 2012-ben vizsgálja felül a borreformot. Az előző három évben 162 ezer hektár, vagyis az Unió szőlőtermő-területének 4,3 százaléka került felszámolásra. A kivágási támogatásra 1 milliárd eurót fordítottak. A reform nemcsak a termelés visszafogásáról szólt, hanem nagy hangsúlyt fektettek a marketingre és a borfogyasztás ösztönzésére is. Az EU borpiaci reformja stabilizálta a Közösség borkészleteit, és némi elmozdulás történt a magasabb minőségű borok irányába.