Leírás
Az OECD-FAO hosszú távú projekciója alapján a világ juhhústermelése 23 százalékkal 17,1 millió tonnára emelkedhet 2024-re a 2012-2014 közötti időszak átlagához képest. Az Új-Zélandi Ipari Minisztérium (Ministry for Primary Industries) projekciója szerint Új-Zéland tenyészjuhállománya 21,9 millió egyed volt a folyó gazdasági év (július-június) elején, 1,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az Ausztrál Agrárgazdasági és Erőforrás-gazdálkodási Tudományok Hivatalának (ABARES) elemzése szerint Ausztrália juhállománya a 2015/2016. gazdasági év (július-június) végére 70,5 millió egyed körül várható, ami 400 ezerrel több a 2014/2015. évinél. Az Európai Bizottság rövid távú előrevetítése szerint a közösség juh- és kecskehústermelése csaknem 2 százalékkal nő 2015-ben az előző évihez képest, 2016-ban pedig 2,3 százalékkal haladhatja meg a 2014. évi mennyiséget. Magyarországon a könnyű bárány ára 2015 első hét hónapjában több mint 1 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva.