2025. március 4–6. között tartották meg Dublinban a 2. Európai carbon farming csúcstalálkozót, melyen az AKI Innovációt és Digitalizációt Támogató Egységének (ITE) részéről Óvári Csilla, Pozsonyi Dávid és Szabó Péter vett részt. A konferencia nagy érdeklődésre tartott számot, Európa-szerte több mint 500 szakértőt hozott össze, beleértve az Európai Bizottság Klímapolitikai Igazgatóságát (DG CLIMA), a tagállami minisztériumok képviselőit, carbon farming programot kínáló szervezeteket, kutatókat, szaktanácsadókat, érdekképviseleti szerveket és nem utolsósorban termelőket.
A rendezvény a Horizont Európa kutatási keretprogram Talaj missziójának keretében valósult meg. Célja a tudásátadás és a különböző szereplők közötti együttgondolkodás elősegítése a mezőgazdaság és az élelmiszeripar zöld átállásának felgyorsítása, valamint a talajok állapotának javítása érdekében. A konferenciát első alkalommal tavaly Valenciában rendezték meg, melyen a carbon farming koncepció, a szénmegkötő gazdálkodás tudományos hátterét mutatták be. Az idei esemény középpontjában az innovatív termelők álltak, számos jó gyakorlat és egyéni tapasztalat hangzott el, melyekről a következő időszakban tájékoztatást adunk az ITE honlapján. A jövő évi rendezvény a szakpolitika alkotóira fókuszál majd, és célja az innovatív gyakorlatok széles körű elterjesztéséhez szükséges szakpolitikai eszközök megvitatása lesz.
Az európai uniós klímapolitika fontos szerepet tulajdonít a mezőgazdaságnak és a földhasználatnak, ugyanis a fenntartható gazdálkodási gyakorlatokkal a légköri szén-dioxid egy részét meg lehet kötni a talajban és a növényekben, ami csökkentheti a klímaváltozás negatív hatásait. A szénmegkötő gazdálkodás által ösztönzött gyakorlatok, mint például a regeneratív gazdálkodás, a trágyázás optimalizálása, az agrárerdészet vagy az állandó gyepterületek megőrzése, nemcsak az üvegházhatású gázok kibocsátását kompenzálhatják, hanem segíthetik az alkalmazkodást a klímaváltozáshoz, mivel javítják a talaj termő- és vízmegtartó képességét. Ezeket a gyakorlatokat a jelenlegi támogatási rendszer is ösztönzi az Agroökológiai program (AÖP), az Agrár-környezetgazdálkodási program (AKG) és a beruházási támogatások keretében, melyeket a jövőben várhatóan magánfinanszírozási források is kiegészíthetnek majd.