A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) és a felvidéki Gazda Polgári Társulás 2025. február 19-én a 2SF program részeként szakmai konferenciát szervezett „Lehetőség, elvárás, kihívás – Fenntarthatóság a mezőgazdaságban” címmel a Nógrád megyei Horpácson.
A meghívott szakértők három panelben, előadásokon és vitán keresztül bontották ki a mezőgazdasági fenntarthatóság szerteágazó aspektusait. Az első panel (Elvárások, igények, trendek – Az agráriumot befogadó gazdasági-társadalmi környezet) előadójaként Bálint Csaba, az AKI Társadalomkutatási Osztályának kutatója ismertette a 2SF projektben létrehozott gazdálkodói fenntarthatósági önértékelési kérdőívet részben megalapozó személyes interjúk tapasztalatait. A második panelben (Termelés és fenntarthatóság) pedig Óvári Csilla, az AKI Klíma- és Környezetkutatási Osztályának vezetője a carbon farming fogalomkörébe vezette be a jelenlévő gazdálkodókat és egyéb érdeklődőket. Könnyedebb hangvételű lezárást adott a konferenciának a harmadik panel (Parasztromantika vagy üzlet? – Agrárkommunikációs kihívások a fenntarthatósághoz kapcsolódóan), ismert influenszerek részvételével. A rendezvényen az AKI által működtetett, a nemzeti KAP-hálózat részét képező Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység is népszerűsítette tevékenységét.
